Eliza in Wonderland - 4. ♥

10:39

Köszönöm a javítást Lexinek! :) Jó olvasást :)

Pusszantalak titeket:

Sabrena

xXx

4. Aki bújt aki nem...

Fáradtan lépkedtem hazafelé. Hosszú nap volt, túlóráztunk, meg kellett csinálni egy új reklámot, és sehogy sem lett az igazi. Órákig ott ültünk, újra és újra felmondtuk az unalmas szöveget, miközben érdeklődést mímeltünk. Szörnyű! Megborzongtam, és elbújtattam az arcomat a sálamban. Már megint hideg szél fújt, napról napra esett az átlaghőmérséklet. Nem szerettem a telet. De legjobban mégis az őszt utáltam. Eme szellemben szedtem a lábamat, gyorsítottam meg a lépteimet. Nem vártam már másra, csak egy forró fürdőre és egy bögre teára.

Eufórikus érzés tört rám, amikor átléptem a küszöböt. Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, és vetettem neki a hátamat. Csodálatos érzés volt újra itthon! Lerúgtam a bokacsizmámat, ledobtam a táskámat, és levetkőztem. Egy kockás ing maradt rajtam, és a farmerom. A konyhába indultam, hogy elkészítsem az imádott epres teámat, miközben kibújtattam a gombot a lyukból, és lefelé kezdtem tolni magamon a nacit. Szorított, idegesített, meg akartam tőle szabadulni.

Felmelegítettem a vizet, majd levettem a filtereket a polcról, és a művelet közben bekapcsoltam a tévét is. Háttérzajjá halkítottam, majd ténykedtem tovább. Jó volt újra itthon lenni. Ez a hét elvette minden erőmet, még vonszolni is alig volt erőm magamat. Hangosan felsóhajtottam, miközben a farmerom a mosógép tetejére dobtam egy jól irányzott mozdulattal. Nagymosás lesz a hétvégén.

Éreztem, hogy figyelnek. Kisétáltam a konyhapult mögül, és ekkor megláttam... Egy százkilencven magas, szürke pólóban lévő, barna, vizes, kócos hajjal rendelkező, ámult tekintetű vadidegen srácot. Minden valószínűséggel sikítottam volna, hogyha kijött volna egyetlen hang is a torkomon. De csak álltam, az állam a padlót verdeste, és próbáltam beazonosítani. Egy jó szándékú rabló lenne? Egyáltalán van olyan? Jézusom, kit érdekel ez most!

– Öhm... Szia!

– Áááááá! – sikítottam.

– Figyelj, én nem... Figyelj rám egy...

– Áááááá!

– Ne sikítozz, kérlek!

Vettem egy mély levegőt, és már készültem az újabb rohamra, de meglátva kétségbeesett ábrázatát visszafogtam magamat.

– Te meg... Te... Mit... Hogy...

– Hogy kerültem ide?

Bólintottam.

– Ezt szeretném én is kérdezni tőled! Nemrégen még békésen zuhanyoztam, aztán... Hallottam valami zörgést kintről, és itt találtalak téged. Elárulnád, hogy honnan van ide kulcsod?

– Hogy mi? – éledtem fel egy pillanat alatt. – Te hogy jutottál be ide! Ez az én lakásom! Már három éve!

– Hát, ez igen meglepő, ugyanis én meg már egy fél éve lakom itt.

– Az nem lehet. – Közelebb trappoltam hozzá, és látványosan mutogattam körbe. – Ez az én lakásom! És nem tudok róla, hogy bárkivel is megosztottam volna.

– Nagyon különös – hümmögött. – Ugyanis ezt én is elmondhatom magamról. És, ha jól hallom... Kész van a teád!

Egy pillanatig nem értettem, mit akar. Majd a hátam mögé mutatott, és nekem leesett a tantusz. Mint egy félőrült, úgy szaladtam oda, és vettem le a kerámialapról a forró edényt.

Az idegen halkan kuncogva figyelte ténykedésem. Nekem pedig csak ekkor esett le, miért szórakozik olyan jól. Nem volt rajtam a nadrágom...

– Te... Ezt meg mégis hogyan gondoltad? – ripakodtam rá, miközben magam elé rántottam a mosógépre dobott nadrágom. – Én... Te kukkoló!

– Kikérem magamnak! – felelte pimaszul, miközben maga elé emelte a kezét. – Én nem kukkoltalak. Egyszer csak ide varázsoltad magad a semmiből egy szál bugyiban. Én nem tehetek semmiről! El kellett volna takarnom a szemem?

– Az lett volna a minimum. Habár, mit is képzelek? A hercegek már régen kihaltak...

Nem tudtam nem észrevenni, hogy egy pillanat erejéig megmerevedik. Nagyot nyelt, majd kíváncsiskodó, de nyugtalan tekintettel a szemembe nézett.

– Ezt meg hogy érted?

– Úgy, kedves még a nevedet sem tudom kicsoda, hogy talán a hercegekbe, királyokba szorult annyi illem, hogy nem bámulnak meg egy félmeztelen, kiszolgáltatott nőt. De a hercegek régen kihaltak. Te meg még mindig bámulsz!

Csak felkuncogott. Mintha hallottam volna, végtelenül ismerősen csengett.

– Vannak országok, ahol még élnek hercegek.

– Ideje lenne megkeresnem egyet... – dörmögtem az orrom alatt, majd elvonultam előle. A fürdőbe siettem, miközben a hátamban éreztem a pillantását.

Odabent nekidőltem az ajtónak, és mélyeket lélegeztem. Ez meg mégis mi a büdös franc? Hogy került ide? Miért vallja, hogy itt lakik? Hiszen ez az én lakásom! Kész agyrém. Hogy az istenbe élhetne itt? Nem vettem észre, hogy lakótársam lenne... A kezembe temettem az arcomat, és a bizonytalan helyzet ellenére egy dologban száz százalékig biztos voltam. Nem lehet betörő. Ahhoz túlságosan jól néz ki.

Címkék: Eliza in wonderland

3 comments