Eliza in Wonderland - 7. ♥

20:25

Sziasztok, Édeseim! :) Berobogok a frissel, ami az én csodálatos lektoromnak, Lexinek köszönhetően még ma felkerült! :) Köszönöm a javítást :) ♥

Jó olvasást, szeretnék kapni pár komit :$

Pusszantalak titeket:

Sabrena

xXx

7. Együtt te és én

– Hát... – kezdte tétován. – Az én családom nem átlagos.

– Igen, ezt már említetted.

– Csakhogy ez nem ilyen egyszerű.

– És mégis miért nem? – Közelebb hajoltam hozzá az asztal felett. Tekintetemet mélyen az övébe fúrtam, és vártam, hogy belekezdjen. Azonban ő csak nézett. Némán. Már-már zavarbaejtően. Halkan megköszörültem a torkomat, ő tovább figyelt. – Noel!

– Ja, igen, figyelek. Szóval... Ezt nem tudom elmagyarázni. Viszont megtudom mutatni.

– Mégis hogyan?

– Anyámék jönnek majd valamelyik hétvégén. És mivel egy helyen élünk, ezért elkerülhetetlen lesz a találkozás.

– Ó, nem, nem lesz az. Csak egy szavadba kerül, és likvidálom magamat néhány órára. Igazán nem akarok zavarni, tényleg. Megértem, ha a szüleiddel szeretnél lenni. Sőt, lehet, hogy én is meglátogatom az enyémeket. Anya örülni fog nekem. Így nem zavarlak téged sem. Csak találj ki valami jó kifogást a sok női cuccra.

– Mi? – nézett rám döbbenten. – Nem szeretném, ha lelépnél otthonról. Sőt! Legalább egy kicsit húzhatom őket. Már évek óta azzal jönnek, hogy nincs mellettem senki. Ha meg van, akkor meg azzal, mert nem felel meg nekik. De ez így teljesen jó lesz. Ahogy ismerem anyámat meg fog pukkadni, hogy nem leszek egyedül. Még jól is kijöhetünk a helyzetből!

– Miért ekkora trauma a családi hétvége?

– Mert te nem ismered őket! – vágta rá. – Szerencsés vagy.

– Noel, ők a szüleid. Bármit is mondasz róluk. Szeretnek, felneveltek, törődtek veled. Sok ezer gyerek család, szerető szülők nélkül nő fel.

– Igazad van. Nagyon is az van. Tudom, hogy ez nem szép dolog tőlem, de nem tudok egyszerűen úgy gondolni rájuk... Ez túl nehéz ahhoz. Nem is értem, miért beszélek neked erről... – váltott át motyogásba. – Sokkal könnyebb lenne, ha befognám a számat, és nem kevernélek bele ebbe téged is...

Ekkor szólalt meg a telefonja, és abbahagyta a saját magára zúdított szitokáradatot. Pont jókor jött! Már komolyan azt hittem, hogy felállok innen az asztaltól, és én magam rángatom meg. Hozzászoktam már életem során a furcsa emberekhez, de ilyennel, mint ő, még sosem találkoztam. Egyszer elakar mondani valamit, másszor meg elküldi önnön magát melegebb éghajlatra, mert valami rosszat szólt... Elsüllyesztette a mobilt a zsebében, majd kíváncsi tekintettel, csillogó szemmel nézett rám. Mintha tejesen kicserélték volna. Percekkel ezelőtt nem ez a srác ült velem szemben. Kimosták az agyát. Egek! Lehet, hogy én leszek a következő?

– Sam volt az.

– Király! De ki az a Sam?

– A barátom. Együtt járunk suliba, és itt ő áll hozzám a legközelebb. Van egy klub, ahová leszoktunk járogatni sörözni. Ma este is elhívott.

– Ó, de jó! Hát, jó szórakozást kívánok. Majd este azért úgy gyere be, hogy ne keljek fel...

– Látom, Eliza, nem érted.

– Hát nem.

– Együtt megyünk!

– MI?!

– Jól hallottad – nevetett, majd kortyolt egyet a kávéjából. – Kilenckor találkozunk a megbeszélt helyen. Az azt jelenti, hogy van még három óránk elkészülni.

– Nem értem, miről beszélsz – néztem rá rosszallóan.

– Oké – fújta ki a levegőt. – Te meg én... Este... elmegyünk egy bárba.... Sammel, aki a barátom... Érted már?

– Nem – ráztam a fejem. – Annál a résznél leragadtam, hogy "te meg én".

– Jaa, hogy az. Nos, egyedül nem megyek. Szóval, neked is jönnöd kell. Hangsúlyozom, KELL.

– Te most csak szórakozol, ugye?

– Úgy nézek ki?

– Nem. Ez a baj! Nem szeretnék elmenni. És különben is, alig ismerlek! Ezt a Sam haverodat meg még ennyire sem. Mi van, hogyha szervkereskedők vagytok, és elkábítotok, majd eladtok valami külföldinek?

– Ne félj! – nevetett fel. – Vigyázok rád.

Ott toporogtam a tükör előtt. Újra és újra végignéztem magamon. Nem tetszett. A hajam egy rózsás hajpánttal volt hátrafogva, strasszos, kivágott felső volt rajtam, koptatott, szaggatott farmer, és magas sarkú. Azonban mégsem tetszettem magamnak. Öltözködésben általában egy dolgot tartok szem előtt: fő az egyszerűség. De most... A több több lett volna. Beletúrtam a hajamba, majd befújtam a nyakamat és a csuklómat a kedvenc parfümömmel. A sálam és a kabátom odakint várnak rám. Noellel együtt. Mindjárt kilenc, és ha nem megyek most ki az ajtón, el fogunk késni. Az első lépés a legnehezebb, meg kell tennem... Hallottam a kopogását és a halk torokköszörülését az ajtó mögül. Mennem kell.

Amikor szembetaláltam vele magamat, elállt a lélegzetem. Ha eddig jól nézett ki, akkor most szívdöglesztő volt. Szerintem még levegőt is elfelejtettem venni. Mesteri szinten ötvözte az eleganciát a lazasággal. Fehér, könyékig feltűrt ing, fekete mellény, fekete sál, sötét farmer, Converse. Egy szó, mely mindent elárul: tökéletes. Ahogy még a gimiben hívtuk az ilyen srácokat, harapnivaló. Na, hát ő most nagyon-nagyon az volt...

– Nem akarlak sürgetni, de lassan indulnunk kellene.

– Oké – nyögtem ki ezt a szót is nagy nehezen. – Menjünk.

Felöltöztem, bezártam, beriasztottam, majd elindultunk. Amikor kiértünk az utcára, Noel a karját nyújtotta felém. Először nem akartam elfogadni. Amikor ezt konstatálta, közelebb hajolt, és suttogva próbálta megmagyarázni.

– Ez a város veszélyes ilyenkor. Na, persze, nem mintha máskor nem lenne az... De most nagyon.

Válasz helyett azonban csak belekaroltam...

A Sam nevezetű gyerek – aki egyébként tök jófej volt, ha eszébe jutott, hogyan is kell beszélni –, nem kicsit lepődött meg azon, hogy Noel nem egyedül jött. Az első kérdése az volt, hogy hol szedett fel engem három nap alatt? Végül közös megegyezés után azt mondtuk neki, hogy most jöttem ebbe a városba, és sürgősen lakást kerestem, ő meg volt olyan rendes, hogy befogadott. Mert egyébként az egyetemről ismerjük egymást, amikor még én is odajártam... Az én ismerőseimnek pedig pont fordítva adtuk elő ezt. Jó kis hazugság volt, és csak remélhettük, hogy nem bukunk bele.

Első körben azzal indított, hogy együtt vagyunk-e. Nem győztem tagadni. Hah, az lenne még a szép! Ahhoz is túl rövid ideje ismerem, hogy elmenjek vele kávézni... Mégis elmentem. Bamm. Hát, akkor, azt hiszem az összes érvem megdőlt...

Jól éreztük magunkat, a hangulat is szuper volt. Komolyan azt hittem, hogy az este elérte a csúcspontját, de persze, hogy tévedtem. Az igazi bonyodalmak még csak most kezdődtek el...

Címkék: Eliza in wonderland

2 comments