Eliza in Wonderland - 8. ♥

15:15

Meghoztam a következő részt, köszönöm az utóbbihoz érkezett komit linsthernek. Remélem, tetszik majd a fejezet. A következőben már lesz egy kis ugrás, gyorsabban telik majd az idő. Köszönöm a javítást Lexinek!

Pusszantalak titeket:

Sabrena

xXx

8. Új utakon

Mi is lenne a megfelelő kifejezés arra, amit akkor éreztem, amikor két bombázó tartott kigombolt inggel, nagy hévvel a fiúk felé? Illúzióromboló? Nem, talán nem ez a nyerő. Félelmetes? Na, igen, ez már közeledik. Az egyik lány kapásból Sam nyakába vetette magát, és megcsókolta. Persze, a srácot sem kellett félteni... A másik, a fekete hajú démon Noel mellett állt, karját az övén pihentetve. Én pedig ott álltam köztük, nagyokat pislogva. Próbáltam felfogni, hogy miről is lehet most szó, de nem jutottam el az igazságig.

– Eliza, bemutatom neked Adrienne-t és Lolát. A múltkor találkoztunk velük itt – mutatott be minket Noel, amikor Samék ajkai végre valahára elváltak egymástól.

– Sziasztok – mosolyogtam rájuk meggyőzően. Legalábbis, próbáltam.

A hibáim tömkelegében elsősoros volt a féltékenység. Hú, de utáltam én ezt a zöld szemű szörnyet! Csak megkeserítette az embereket, nem volt jó semmire. Én is így vélekedtem róla, attól függetlenül, hogy állandó belépője volt az életembe. Próbáltam mindenféle módszerrel kiírtani, de makacs a kis dög, nem adta magát egykönnyen. Most is például semmi okom nem lett volna furán nézni erre a lányra, aki mellesleg tök jól nézett ki. Oké, azt aláírom, hogy kicsit lotyós volt, de a mai világban fel kellett valamivel kelteni a férfiak figyelmét. Neki pedig ez maximálisan sikerült.

Felálltam az asztaltól, elnézést kértem, majd a mosdóba sasszéztam. Csak bámultam a tükörképemet, és próbáltam kitisztítani a fejemet. Mi lesz most? Ki ez a lány? Vajon, volt köztük valami? És mi a büdös francért érdekel ez engem, hogyha még huszonnégy órája sem ismerem? Na jó, Eliza, lélegezz mélyeket. Biztosan csak egy régi ismerőse, és ez a csaj nem így viselkedne, hogyha lett volna köztük valami.

Nagy nehézségek árán ugyan, de sikerült kissé lenyugtatnom magam, majd egy gyors hajigazgatás után már robogtam is visszafelé a többiekhez. Ugyanúgy ültek ott, ahogyan amikor elmentem. Mosolyogva visszaültem a helyemre, és próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe...

Körülbelül hajnali fél kettő lehetett, amikor Noellel hazafelé vettük az irányt. A többiek még nagyban iszogattak, mi viszont fáradtságra hivatkozva eljöttünk. Ami nem is volt egy rossz döntés... Ha még sokáig kellett volna néznem azt a két műcicát, lehet, hogy elborul az agyam. Azt kell mondanom, most sem diagnosztizáltam félre őket. Ugyanolyanok voltak, mint amilyennek tűntek. Buta, számító, beképzelt lányok. Még a hideg is kirázott, ha csak rájuk gondoltam... Noel egyből kiszúrta némaságomat, és az első adandó alkalommal szóvá is tette.

– Nagyon csendes vagy ma... Vagy ez csak nekem köszönhető?

– Nem – válaszoltam végül halkan. – Egyáltalán nem neked.

– Akkor?

– Tényleg erről akarsz beszélgetni?

– Tényleg.

– Miért érdekel ez téged? – sóhajtottam lemondóan. Most már tuti, hogy nem menekülök meg előle...

– Azért, mert te is érdekelsz. Mint jelenlegi és jövendőbeli lakótársam, kötelességemnek érzem.

– Pedig nem az. Hidd el. Mármint, kötelesség. Élhetsz úgy is mellettem, hogy felém sem nézel. Csak megvonod a válladat, és élsz tovább. Ahogy eddig.

– Na, azért ez nem ilyen egyszerű. És itt most nem arról beszélek, hogy két órával később tudok a fürdőbe menni, mint szoktam, és tele lett a lakásom női holmikkal... Ez ennél több. Tudod, én nem vagyok képes úgy élni valaki mellett, hogy ne törődjek vele.

– Hát, akkor muszáj leszel megtanulni... – fáradtan felsóhajtottam. Nem akartam, hogy megtudja, milyen érzelem lakozik bennem igazából. Azonban hülye lettem volna azt hinni, hogy ennyiben hagyja a dolgot. Egyszerűen csak megállt, nem mozdult. Várakozóan tekintett rám. Nagyot sóhajtottam. – Oké, de ígérd meg, hogy nem nézel hülyének, és nem fogsz kinevetni!

– Ugyan, dehogy! – szabadkozott, miközben lassan újra lépkedni kezdett. – Arra nem lennék képes. Számítok ugyanis tőled a reggeli kávéra. Mert ugye, nem mindenki kel fél ötkor...

– Ó, hogy erre ment ki a játék! Csak azt szeretnéd, ha főznék neked kávét. Így már minden világos.

– Nos, talán nem ez a legfontosabb, de ezüstérmes a dobogón.

– Sejthettem volna, hogy valami önös érdek van a dologban.

– Na jó, de most komolyan – nevetgélt. – Tényleg, mi bánt? Azt hitted, nem veszem észre? Csak akkor mosolyogtál ma is, amikor nyilvánvalóan rád néztem. Amikor sunyiban, akkor meg eszedbe sem jutott. Pedig...

– Hogy mi? – ripakodtam rá, miközben felé fordultam. – Te leskelődtél utánam?

– Dehogyis! A mai világban már nem leskelődnek a nők után. Én csak figyeltelek.

– Aha... figyeltél. Ezt még megjegyzem.

– Eliza, válaszolsz nekem? – Elkapta a kezemet, és finoman közelebb vont magához. Hú, de fura mozdulat volt! És hú, de fura érzéseket váltott ki belőlem!

– Igen – suttogtam elhalóan.

Még ebben a gyér fényben is ki tudtam venni a szeme csillogását, az arckifejezését, s az érzést is, mely rajta ült. Alig láthatóan közelebb hajoltam hozzá. Mégis, mit gondoltam? Noel egy gyors mozdulattal elhátrált. Úgy ugrottam hátrébb, mint akinek tűzbe ért a mancsa. Most valamit mondanod kell, hogy eltereld a figyelmet erről a malőrről...

– Az a lány – nyögtem ki végül. – Nagyon nem volt szimpatikus. Egész végig látszott rajta, hogy rád van állva. És ezért ne haragudj meg. Persze, nem ezért nem volt szimpi. Csak lerítt róla, hogy használja az embereket, majd eldobja őket.

– Hú – csodálkozott el. – Azt hittem, ezt csak én látom így!

Címkék: Eliza in wonderland

3 comments