Eliza in Wonderland - 12. ♥

18:20

Sziasztok, Báránykáim! :) A szóbelik miatt elcsúsztam a frissel, de most végre utolértem magamat. Bocsika a késésért :$ Köszönöm, hogy itt vagytok még nekem, jó olvasást :) ♥

Bétázta: Lexi ♥ Köszönet!

Pusszantalak titeket:

Sabrena

xXx

12. Őrület

Erősen löktem el magamtól Noelt, miközben dühös pillantásokkal néztem rá. Na, de mégis mit gondolhat rólam! Én nem olyan lány vagyok!

Attól függetlenül, hogy megmondani sem tudom, mennyire vágytam már a csókjára, nagyon feldühödtem. Mi az, hogy csak úgy csókolgat engem?

– Eliza! – nyúlt a kezem után, de elhúztam.

Megráztam a fejemet, hátat fordítottam neki, és szaladni kezdtem. Bezárkóztam a vécébe, és az ajtónak támaszkodva vártam.

Noel nem váratott sokáig magára.

– Eliza! Meg kellene beszélnünk, nem? Engedj be, kérlek!

– Inkább nem – jelentettem ki szilárdan. – Annak még rossz következményei lehetnek.

– Kérlek!

– Nem.

– Eliza, ne szórakozz most velem!

Elég tántoríthatatlannak tűnt a hangja. Hajaj, ha még csak szórakoznék vele! Az a baj, hogy nagyon félek magamtól. Még a végén kárt teszek valamelyikünkben. Túl nagy hatást váltott ki belőlem az a csók.

– Rendben – sóhajtottam, majd kitártam előtte az ajtót.

A pillanat törtrésze alatt jött be, zárta be az ajtót, és süllyesztette el valamelyik zsebében a kulcsot. Ellenkezni akartam, de az ajkam elé tette az egyik ujját, hogy ezzel elhallgattasson.

– Most ne mondj semmit. Végighallgatsz, rendben?

Bólintottam.

– Oké. Én csak néhány hete érzem, hogy valami határozottan megmozdult bennem. És ennek következményeképp tapasztaltad az előbbieket. Sajnálom, ha túl sok volt neked. De... Mindennél jobban vágyom rád.

A tarkómra tette a kezét, ujjai végigszántották a hajamat, közelebb húzott magához, és ismét megcsókolt. Most nem úgy, ahogyan az előbb. Hajaj, de még mennyire, hogy nem úgy! Sokkal vadabbul, szenvedélyesebben.

Őrülten csókoltuk egymást, miközben a hideg, csempézett falnak lökött. Egy pillanatra feleszméltem, hogy mit is művelünk mi tulajdonképpen, én még mindig nem vagyok olyan lány, de gyorsan tovaszállt a kételyem. A szoknyám széle egy picit felcsúszott a lábamon, Noel pedig készségesen simította oda a kezét. Egész beleborzongtam az érintésébe.

Egészen addig semmi kételyem nem támadt a jelenlegi helyzetet illetően, amíg valaki hangosan nem kezdett dörömbölni a klotyó ajtaján, hogy be akar jönni. Úgy rebbentünk szét, mint akiket valami megégett. Ez pedig nem a szenvedély volt. Noel értetlen arcára pillantottam, majd kitörtem a helyiségből, és a bárpulthoz iramodtam. Nem szoktam inni, de most kellett valami hűsítő. Méghozzá elég erős.

Kevertem magamnak egy whisky-kólát, majd lehajtottam. Marta a torkomat, nem szoktam én ehhez hozzá. Másodpercekkel később már éreztem zubogni a véremben az alkoholt, teljesen felperzselte az így is forró hangulatomat.

Ekkor két kezet éreztem a derekamra kulcsolódni, és félrehúzva a hajamat valaki a nyakamba hajolt. Beszívta az illatomat. Nekem sem kellett sokáig gondolkoznom, azonnal leesett, hogy Noel az. A kis közjátékunk után mégis ki lehetne?

– Táncolj velem – suttogta a nyakamba. – Kérlek.

Ha valaki azt hiszi, hogy sokáig kellett győzködni, hatalmasat téved. Készségesen fordultam vele szembe, majd hajoltam hozzá közelebb. Aztán, hogy csak a vágyaim tükröződése vagy az alkohol hatása volt-e, döntse el aki akarja.

A parkettre húzott, ahol pár pillanat elteltével táncolni kezdtünk. Fogalmam sincs, ki keverte a zenét, és miért gondolta azt, hogy ez a társaság tud tangózni, de... Mi tudtunk. A parkett egy pillanat alatt ürült ki, mi pedig fűtött érzelmekkel táncoltunk. Egész végig, mélyen egymás szemébe néztünk, úgy siklottunk egymás mellett, mintha csak erre lennénk kitalálva. Minden csodálatos volt. Nem törődtem az emberek megjegyzéseivel, a sóvárgó pillantásokkal, csak átadtam magamat a tánc élvezetének. Nem hiába volt a tangó az egyik kedvenc táncom.

– Hű, azta! – kiabálta Sam, amikor elhalkult a zene, és egy másik, immáron sokkal pörgősebb szólalt meg helyette. – Ez valami állati volt! Én még nem is láttam senkit így táncolni. Mintha csak... egymás mellé lennétek teremtve!

Szégyenemben azt sem tudtam, mit csináljak. Legszívesebben elsüllyedtem volna, de erre nem láttam megvalósulási lehetőséget. Inkább újra a bárpulthoz rohantam, és egy másik italt kevertem magamnak. Megráztam a fejemet, ez nem lehet igaz! Még a végén annyira leiszom magamat, hogy nem fogok emlékezni semmire. Az pedig baj lenne. Ezeket a pillanatokat nem akartam elfelejteni.

– Eliza, mit művelsz? – kérdezte meglepetten Noel, miközben kivette a kezemből a poharat.

– Semmit, én csak... Valahogy el kell ezt az egészet viselnem.

– Miről beszélsz? – nézett rám értetlenül.

Csak pislogtam erre-arra, nagyokat hallgattam. Kezemnél fogva kihúzott az erkélyre, leültetett a lépcsőre. A hideg levegő felfrissített, kicsit csípte az arcomat.

– Na, szóval. Mit hordasz össze?

– Én nem ilyen lány vagyok, Noel! Én nem csókolózom kissé illuminált állapotban srácokkal! Ez nem én vagyok! Engem akarsz, Noel? – fordultam felé.

– Igen.

– Akkor máshogy szerezz meg! Udvarolj és érezzem, hogy csak én kellek. Ne csak egy lopott csók legyek a vécében. Több akarok lenni, érted? Érezni, hogy csak én vagyok. Senki más.

Féloldalas, hiperszexis mosollyal nézett rám, miközben megsimogatta az arcomat, és halkan így szólt:

– Butus, te már az első pillanattól kezdve több voltál, mint bárki más.

Címkék: Eliza in wonderland

3 comments